Dr. Jancza Szilvia

2002-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán, és azóta foglalkozom közbeszerzéssel. Korábban hivatalos közbeszerzési tanácsadóként, jelenleg felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként tevékenykedem. A szakvizsgát követően, az elmúlt években környezetvédelmi és közbeszerzési szakjogászi végzettséget is szereztem.

Mind ajánlatkérői, mind ajánlattevői oldalon többéves tapasztalattal rendelkezem, tekintettel arra, hogy klasszikus ajánlatkérőként, illetve közszolgáltatóként is jelentős számú közbeszerzési eljárásban vettem, illetve veszek részt, mint az eljárás lebonyolítását végző szakértő. Ajánlattevőként pedig egy multinacionális cégnél vettem, illetve veszek részt közbeszerzésekben. A korábbi munkahelyeknek, illetve megbízásoknak köszönhetően számos uniós forrásból finanszírozott közbeszerzési eljárást folytattam le sikeresen, ahol a projektmenedzseri ismereteimet is kellőképpen kamatoztatni tudtam. Az eljárások bonyolítása mellett többször is alkalmam nyílt az oktatóként is kipróbálni magamat.

A KÖMIN tagjaként remélem, hogy alkalmam nyílik rá, hogy az eddigi tapasztalataimat másokkal is megoszthassam, illetve további gyakorlati ismeretekre tegyek szert.